Volt egyszer egy bájos kis falu, az Óriás-hegyek lábánál. Itt, a csendes, különleges kis völgyben, élt egy tündéri kis sárkány, Zizi. Zizi nem volt olyan, mint általában a sárkányok. Ő kicsit sem volt félelmetes vagy vad. Termetét tekintve is, akkora volt, mint egy kismacska. Sőt, nem csak akkora volt, de kicsit hasonlított is hozzájuk a csúcsos kis fülei miatt. Testét pedig bársonyos, smaragdzöld pikkelyek borították.
Az egyetlen dolog, amitől Zizi rettegett, azok a pókok voltak. Még a legapróbb pók láttán is képes volt sikítófrászt kapni, pedig a sárkányok nem szoktak sikítani.
Egy viharos éjszakán, a szél ijesztően süvített a völgyben, a villámok cikáztak, a mennydörgés olyan erős volt, mintha a barlangot körülölelő hegyek ráznák magukat. Zizi a kis barlangjában gubbasztott, békésen, a kandalló melegénél. Ebben a zord időben egy kis pók, Piti, a nagy viharos szél elől menekülve, Zizi barlangjának egyik sarkában talált menedéket. Piti hatalmas kalandvágyó volt, és nagyon kíváncsi volt mindig is a világra, ezért indult nagy felfedező útjára, de ő sem volt bátrabb, mint amennyire egy kis póknak lenni szokott. Bár sokat hallott a sárkányokról, még soha nem volt szerencséje találkozni velük, meg is lepődött, mikor a számára kiszemelt rejtekhelyen észrevett egy kedvesnek tűnő kisebb sárkányt.
Mikor a viharos éjszaka elmúlt, reggel a nap vöröslő sugarai ébresztették a két főhősünket. Zizi a kis sárkány nagyon szerette a barlangját és mivel nagyon otthonosan volt berendezve, így Piti is jól érezte itt magát. Telt-múlt az idő, de ő észre sem vette, hogy már több nap is eltel a viharos éjszaka óta, de Zizi és Piti még mindig nem vették észre egymást.
Egy nap azonban, ahogy Zizi a szokásos napi teendőivel végzett, leült olvasni az ágyára. Nekidőlt az ágytámlához döntött párnájára, kezébe vette a könyvet, majd egy óvatlan pillanatban felnézett a mennyezetre. De ahogy felnézett, a barlangja sarkában az ágya fölött, meglátta a kis pókocskát, és ebben a pillanatban Piti is észrevette a sárkányt. Ahogy egyszerre összenéztek, Zizi hatalmasat sikított, amitől remegni kezdtek a falak és ijedtében tűzlabda támadásra készült. Piti pedig ijedtében hálót kezdett lövellni mindenfelé, majd menekülni próbált, de mivel minden csupa háló volt, azonnal belefutott a saját hálójába és összegabalyodott benne. A kis barlangban hatalmas volt a kavarodás: tűzcsóvák és hálószálak csapkodtak mindenfelé.
Zizi szíve kalapált, fülei visszahúzódtak, pikkelyei reszkettek. Piti pedig a fogolyként vergődött a hálójában. Nyolc lába remegett, és a kis szemei tágra nyíltak a rémülettől. A barlang ablakain át kiszűrődött tűzcsóvák villogtak, mint egy diszkógömb fényei és csak a csörömpölés közepette lehetett tudni, hogy valami szokatlan történik Zizi otthonában.
Amikor mind a ketten elfáradtak, kifulladva a felfordulás közepette Zizi szomorúan nézett a pókra, miközben az, a hálóban vergődött. Piti is félénken nézett vissza a sárkányra, még mindig szorosan összegubbasztva, majd megmeredt, szemeit lecsukta és a nyelvét kidugta és úgy tett, mint aki kimúlt. Zizi látta, hogy a kis pók félelmét és hirtelen rádöbbent, hogy ő maga, talán félelmetesebb a póknál.
Erre a gondolatra különös érzés fogta el és valami változni kezdett Ziziben. Közelebb lépve a kis szorult helyzetben lévő pókocskához megesett rajta a szíve.
Elhatározta, hogy megpróbál segíteni Pitinek. Óvatosan odasétált a pókhoz, és megszólította:
– Ne félj, kicsi pók! Én vagyok Zizi, a barátságos sárkány. Nem foglak megsütni, ha megígéred nekem, hogy te sem fogsz álmomba összekötözni és elhurcolni a barlangomból. – Piti megdöbbent, majd először a nyelvét húzta vissza és ezt követően félig ki is nyitotta a szemét. Nem számított arra, hogy a sárkány segíteni akar neki. Lassan elkezdett kibogozódni a hálójából, miközben Zizi nézte őt.
– Nem segítenél egy kicsit? – kérdezte Piti. – A bal hátsó lábamat nem sikerül kiszabadítanom. Amúgy Piti vagyok és szeretek kalandozni.
A nagy ijedtség után Zizi segített kiszabadulni a kis póknak a saját hálójából, majd leültek egymás mellé beszélgetni.
– Jó nagy kupit csináltunk. – kezdte Piti.
– Ahaaa…– válaszolta Zizi, miközben szétnézett a barlangjában és szemügyre vette a lógó csillárt, a félig leégett függönyt, a koromtól fekete falakat és azt a sok-sok pókhálót, ami mindenhonnan lógott.
– Mit szólnál, ha közösen kitakarítanánk? – kérdezte Piti.
– Az nagyon jó lenne. – válaszolta Zizi.
– Én összeszedhetném a hálókat, te pedig lemoshatnád a falakat. A függöny varrásában is segítek, jól tudok varrni. –folytatta Piti.
Ahogy a függönyt szőtte a kis pók észre sem vette, hogy nemcsak a függöny lesz újra a régi, de valami új is kezdődött, egy új barátság szövődött közöttük.
Ezután többször találkoztak és beszélgettek. Zizi elmondta, hogy milyen nagy félelme volt a pókoktól, Piti pedig mesélt arról, hogy mennyire félt tőle.
Nagy nehezen, sok beszélgetés és nevetés után, Zizi rájött, hogy a pókok nem is olyan félelmetesek. Sőt, ők is ugyanolyanok, mint ő: félnek, szeretnek és nevetnek. Piti pedig megtanulta, hogy a sárkányok nem mindig félelmetesek, vannak közöttük barátságosak is.
A két barát, Zizi és Piti, végül megtanulták, hogyan legyőzzék a félelmeiket. Azt tanulták meg, hogy bárki, aki másnak tűnik, nem feltétlenül ijesztő, és hogy a barátság a legfélelmetesebb dolgokat is legyőzheti. És ez a kis falu, az Óriás-hegyek lábánál, nemcsak egy kis sárkány otthona lett, hanem egy kis póké is.
Azóta Zizi és Piti meséjét minden gyerek ismeri a faluban, hogy bátorságuk és barátságuk példaként szolgáljon mindenkinek. Mert ahogy a kis sárkány és a kis pók is rájött, a félelmeinket legyőzni nem mindig könnyű, de barátokkal oldalunkon könnyebbé válik a dolgunk.
